2011. február 19., szombat

 Sajnos nagy igazságok.

EZT MEGKAPTUK::::::::::::

Nyílt levél a kínaiaktól nekünk, magyaroknak....(nálunk is igaznak bizonyul)
Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!

Valljátok be őszintén: utáltok minket. Mi is utálunk
titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.

Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat.
Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy
büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy
megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.

Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni -
nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban,
márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol.
Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat.
Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi
termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a
nyelveteket.

Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban
tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A
nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk;
legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt
hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze
amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai
eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem
gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik
ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket
fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a
processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat
része vagytok.)



Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem
jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé,
hogy bármit is vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy
vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan
dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott
voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az
üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti
kereskedőtársaságaitok.

Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevű dolgot,
ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk
alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a
kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s
ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy
szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok
nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem
volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként
Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat.
Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai
hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek
rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát:
"Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés".

Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a
fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt,
mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor
aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg
is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar
huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető
expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy
egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol
aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra
annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok
bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk
szegélyezik.

Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év
késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern
nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai
nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos
asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit,
de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést! Hol van a
független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton
parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához
tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?

***

Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti
tanítottatok meg minket, s amivel mostanában vádolni
szoktatok bennünket. Hát igen, az utóbbi időkben fordult a
kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán
nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját
határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény
mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.

Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai
alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai
polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon.
Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már
nincs is más választásotok, de erről is csak ti  tehettek,
hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.

Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk.
Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár
dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt.
Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is
kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a
barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek
a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az
üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a
munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön,
csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi
termékeink olcsóbbak.

Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak,
szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti.
Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs
nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy,
nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk.
Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell
eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről,
valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig.
Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink
például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk.

Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával
készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a
munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi
pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára.
Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért.
Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne
másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ
népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a
megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.

Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba
utaznotok. Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a
lerohadt kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt,
újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család
bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig
nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is
hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát.
Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár
termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők
speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden
mandulaszeműt, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy
menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van
vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar
kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és
brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai
büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami
miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros
disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot
lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak
mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a
biztonsági őrök.

***

Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek
veszitek őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az
egyszer használatos zoknijainkat, a rázós
karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy
veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre,
vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok,
hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni.
Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben
képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna
igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De
ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat.
Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi
hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek,
üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy
legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk
a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők
jönnek hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.

Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem
fizetünk vámot.

Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer
tornacipőt?

Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?

Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti
vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru,
vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is
tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a
megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -,
de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy
ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb
állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább
két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt
találtuk. Ha pedig - a korrupciótól most tekintsünk el -
adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendőrségetek,
hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy
mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor
talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s
csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva
boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek,
hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni,
lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk
nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti
vagytok a hülyék.

Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót
vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban
szeretne járni - ezt kétszáz méterről is jól fel lehet
ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább
dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást. Nem csapunk be
senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az
Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap?
Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.

Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert
büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti
voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején
bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok
kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett,
hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket
nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az
egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben
meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a
helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s
hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A
kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó
(egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem
tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe.
Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra
vessetek.

Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a
nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk.
Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni
az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne.
Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni,
de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és
jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s
ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy
jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt
közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba,
Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb
lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült
összegyűjtenie némi tőkét.

Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már
csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem
feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó
jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra
terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon
múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy
a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este
boldogították-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk
azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket
magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar
kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.

***

Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az,
és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató,
igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk:
ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább
gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.

Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok
olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit
csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye
politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak
semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a
Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a
visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok
kevesebbet, dolgozzatok többet.

Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok
maradunk.



Üdvözlettel: A kínaiak

3 megjegyzés:

  1. Szerintem ezt nem kína írta,ez az agresszív stílus inkább olyan magyaros:))

    VálaszTörlés
  2. Nekem is ez volt az érzésem, hogy magyar írta. :o) De társadalomkritikának kiváló. :o) Sok részével egyet is értek (kivéve a történelmi hülyeségek felhánytorgatásával).

    Még ha túloz is, mert szerintem, akinek nincs pénze vagy sajnálja "márkás" ruhára, az megtalálja a minőségi termékeket áruló kínai üzleteket is, nekünk szinte minden ruhánk onnan van. A kínai kaját pedig nagyon szeretjük, legidősebb fiam pedig meg is tanult kínaiul, középfokú nyelvvizsgája van. Ja, és tojunk a tibetiekre és imádtunk Pekingben lenni.

    De ezt sose fogja megtudni, aki ezt a szösszenetet írta, mert jó magyar szokás szerint általánosít és magából indul ki. :o)

    VálaszTörlés
  3. Sok dolgot érdekesnek , és igaznak találtam ebben az írásban. Leginkább azt, hogy lehetőségünk van választani,nemet mondani a gyenge minőségre.
    Én is azt hiszem, hogy magyar írta.
    Köszönöm, hogy hozzászóltatok :)

    VálaszTörlés